Fogeltávolítás után lehet enni és inni?

Az érzéstelenítés hatásának elmúltáig nem javasolt ételt fogyasztani a sérülések elkerülése érdekében, azonban folyadék fogyasztása ez idő alatt is lehetséges.

Fogeltávolítás után meddig normális, ha fáj?

A beavatkozást követő 4–5 napban fájdalomra és duzzanatra lehet számítani, ez teljesen normális. A fájdalom szükség esetén fájdalomcsillapítóval enyhíthető, a duzzanat pedig hűtéssel csökkenthető (10 perc hűtés, 10 perc szünet).

Általánosságban elmondható, hogy ezek az időtartamok nem kőbe vésettek, a gyógyulás egyénenként eltérő lehet, és bizonyos esetekben hosszabb ideig is eltarthat. A legfontosabb a tünetek alakulása, ha a fájdalom és a duzzanat fokozatosan enyhül, az a gyógyulás megfelelő útját jelzi.

Amennyiben a fájdalom nem enyhül, a tünetek nem javulnak, vagy kifejezetten rosszabbodnak, kérjük, vegye fel a kapcsolatot rendelőnkkel.

Fogeltávolítás után előfordulhat vérzés?

Enyhe, szivárgó vérzés előfordulhat. Steril gézlapra – ennek hiányában tiszta zsebkendőre – harapva, azt 20-30 percig folyamatos nyomás alatt tartva a vérzés általában csillapítható.

Fontos, hogy a gézlapot átvérzés esetén sem javasolt eltávolítani, szükség esetén egy újabb réteget helyezzen az előző fölé, mivel a csere további vérzést idézhet elő.

Amennyiben a vérzés a fenti lépések ellenére sem csillapodik, kérjük, vegye fel a kapcsolatot rendelőnkkel.

Fogeltávolítás utáni időszakban mit javasolt kerülni?

A fogeltávolítást követő 2–3 napban kerülni kell a seb irritációját: ne piszkálja, ne szívogassa, és ne öblögesse a területet. Fontos, hogy a véralvadék stabilan a helyén maradjon.

Ebben az időszakban javasolt mellőzni a tejtermékek, forró vagy erősen fűszeres ételek, valamint a kávé és az alkohol fogyasztását, továbbá a dohányzás is kerülendő.

Fizikai megterheléssel járó tevékenységek végzése, illetve a meleg vizes fürdők és szauna használata 2 hétig nem ajánlott.

Amennyiben a beavatkozás során az arcüreg megnyílt, az orrfújás szintén 2 hétig kerülendő, helyette az orr törlése javasolt.

Mi az a véralvadék, és miért fontos a gyógyulás szempontjából?

Fogeltávolítást követően a sebben véralvadék keletkezik, mely elősegíti a gyógyulást: elzárja a sebet, és megakadályozza, hogy a baktériumok a csontfelszínre, illetve a sebbe jussanak.

Színe szürkésfehér, ettől nem kell megijedni – sokan összetévesztik a gennyel.

Hogyan tisztítsuk a fogeltávolítás területét?

A seb környékének tisztítását óvatosan, puha fogkefével vagy pamutvégű fültisztító pálcikával javasolt végezni.

Mikor kerül sor a varratszedésre?

Amennyiben fogeltávolítás során arcüreget érintő műtétre volt szükség, a varratok eltávolítása 9 nap után történik.

Bezár